Főoldal

2010. július 28., szerda

5.fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő, azaz az 5. fejezet :) Lenne egy feltételem, ne haragudjatok, de csak akkor lesz következő feji, ha kapok 5 db komit :) Jó olvasást!
puszi, Bella

 /Rob szemszöge/


Kristen behúzott , és nem hagyta, hogy eljussunk a hálószobábig. Ledöntött a kanapéra, és derekam fellett átemelve lábát, ráült a hasamra, majd lejjebb csúszott.Ő pedig elkezdte mozgatni a csípőjét rajtam. Azthittem ott mindjárt meggyulladok, hangos nyögés jött ki a számból. Lehajolt, és száját rátapasztotta az enyémre, elszakadtak ajkaink egymástól, de én nem akartam, ezért a feje után nyúlva akartam visszahúzni, de elhajolt. Ránehézkedett mellkasomra, és méglejjebb tolta magát, kezeivel pedig elkezdte rólam lehúzni a boxert. Majd pedig kezébe vette vágytól lüktető férfiasságomat. Halk morgás jött fel a mellkasomból. Kezeivel elkezdte simogatni, majd később nyelvével kezdte kényeztetni. Nem bírtam tovább, felrántottam magamhoz, és beléhatoltam. Tenyereimet rátettem a derekára, és lassan elkezdtem mozogni benne. Most lassú tempót diktálva haladtunk a teljes gyönyör felé, de úgy tűnt, ez neki sem volt ellenére. Közben csókokkal borította be a nyakamat, arcomat, számat, ahol csak ért. Fura érzésem támadt, de csak jü értelemben. Máris szerelmet érzek iránta, pedig csak alig másfél napja ismerem. Merengésem közepén Kristen rátapasztotta ajkait az enyémre, és nyelvének bebocsátást kért, amit nem tagadtam meg előle. Nyelvünk gyors csatát vívott, miközben hajszoltam magunkat a gyönyör felé. Kristen teste nagy ívben hajlott egyet, majd utána én is követtem őt a csúcsra.

Szeretlek-mondta ki Kristen.
Micsoda, gondolkodtam magamban. Ez most mit jelent? Rámnézett, majd leszállt rólam, és berohant a hálószobába. Kb. 1O percig ültem kint merengve a szón, amit kimondott. Szeret, talán mégis van esélyem? Majd bementem hozzá. Ott ült az ágy szélén, és sírt, mivel az arcán épp akkor gördült le egy könnycsepp. Közelebb léptem hozzá, és álla alá nyúlva felemeltem a fejét, hogy lássam végre a szemeit.
Kristen-mondtam...Figyelj rám....

-Rob, ne haragudj, csak elborult az agyam, és kicsúzott a számon, tudom, hogy te nem ezt érzed, és teljesen megértem, ha most elakarsz küldeni, én megyek is, csak felöltözök előtte.
-Shhhh...nyugodj meg Kristen. Félreérted a dolgokat!!! Én....én...is szeretlek. Nemis tudod mennyire, pedig még csak alig fél napja ismerlek. De valami olyat érzek, amit eddig sohasem. És nem tudom kimondani, hogy mi ez az érzés. Csak azt, hogy nekem szükségem van rád, mint a levegőre. De ilyet nem érezhet az ember, hiszen mondtam, mégcsak fél napja ismerlek, és már azt mondom, szeretlek....

2010. július 23., péntek

4.fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a 4. fejezetet! Most nem fűznék hozzá semmit. Jó olvasást! Puszi, Bella
/Kristen szemszög/

Bementünk az erkélyajtón, és már a nappaliban jártunk, mikor hirtelen elkapott a vágy, nem bírtam ki a hálószobáig, ezért elhúztam a kanapéhoz, és ledöntöttem rá, majd lábamat átemelve dereka fölött a hasára ültem, majd egy kissé lejjebb csúsztam, és elkezdtem mozgatni rajta a csípőm. Halk nyögések jöttek ki a szájából, mire én lehajoltam, és egy gyors csókot nyomtam a szájára, és mire ő kapott volna a fejem után, én már elis húztam. Kezeimmel ránehézkedtem mellkasára és lejjebb csúsztattam magamat, és elkezdtem kicsomagolni a boxerjéből. Mikor kezemben éreztem vágytól lüktető férfiasságát, felnyögött. Tovább kezdtem kényeztetni kezeimmel, és később számmal is, nyelvemet végig húztam rajta, mire feljebb rántott, és óvatosan magamba vezette magát. Tenyerét rátapasztotta derekamra, és lassan elkezdett mozogni. Most jólesett ez a lassú tempó, nem vágytam a sietségre. Lehajoltam, és elkezdtem csókokkal borítani a nyakát, arcát, ahol csak értem. Különös érzés keringett bennem, nem akarok elszakadni tőle, de lehet, hogy ő azt hiszi, hogy én olyan vagyok, és csak arra kellett nekem, de ez nem igaz, és bizonyítani is szeretném. Ajkaim végre megtalálták ajkait, és rátapadtak. Nyelveink csatát vívtak közben, és én egyre közelebb éreztem magam a csúcshoz. A derekam nagy ívben hajlott egyet, majd éreztem, hogy Rob is feszít magán egyet, én pedig pihegve hullottam a mellkasára.
-Szeretlek-bukott ki belőlem.
Úristen, ezt most tényleg kimondtam, nem vagyok normális, most elrontottam mindent. Ránéztem Rob-ra, aki kikerekedett szemekkel nézett rám. Gyorsan lemásztam róla, és berohantam a hálószobába. Már vagy 1O perce ültem az ágy szélén a takaróba bugyolálva, amikor Rob belépett az ajtón. Lehajtottam a fejem, és valami meleg csorgott végig az arcomon. Na még csak ez hiányzott, még bőgök is. Ügyes vagy Kristen. Rob közelebb lépett felém, és az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen, de én nem akartam.
-Kristen-mondta. Figyelj rám...
-Rob, ne haragudj, csak elborult az agyam, és kicsúzott a számon, tudom, hogy te nem ezt érzed, és teljesen megértem, ha most elakarsz küldeni, én megyek is, csak felöltözök előtte.
-Shhhh...nyugodj meg Kristen. Félreérted a dolgokat!!! Én....én...is szeretlek. Nemis tudod mennyire, pedig még csak alig fél napja ismerlek. De valami olyat érzek, amit eddig sohasem. És nem tudom kimondani, hogy mi ez az érzés. Csak azt, hogy nekem szükségem van rád, mint a levegőre. De ilyet nem érezhet az ember, hiszen mondtam, mégcsak fél napja ismerlek, és már azt mondom, szeretlek....

2010. július 20., kedd

4.fejezet-részlet!!!

Sziasztok! Hoztam nektek a 4. fejezetből egy kis részletet! :)
Bella

/Kristen szemszöge/

Bementünk az erkélyajtón, és már a nappaliban jártunk, mikor hirtelen elkapott a vágy, nem bírtam ki a hálószobáig, ezért elhúztam a kanapéhoz, és ledöntöttem rá, majd lábamat átemelve dereka fölött a hasára ültem, majd egy kissé lejjebb csúsztam, és elkezdtem mozgatni rajta a csípőm. Halk nyögések jöttek ki a szájából, mire én lehajoltam, és egy gyors csókot nyomtam a szájára, és mire ő kapott volna a fejem után, de én már elis húztam. Kezeimmel ránehézkedtem mellkasára, és és ránehézkedve lejjebb csúsztattam magamat, és elkezdtem kicsomagolni a boxerjéből. Mikor kezemben éreztem vágytól lüktető férfiasságát, felnyögött. Tovább kezdtem kényeztetni kezeimmel, és később számmal is, nyelvemet végig húztam rajta.......

2010. július 16., péntek

3.fejezet-Az első

Sziasztok! Na, itt lenne a 3.fejezet. Bocsi a 3 napos kimaradásért. Ennek a fejezetnek a megírásában Nikkym is segített, elég sokat. Szóval ez a feji 3/4-ed részben Nikkym érdeme!! (L) köszönöm szépen a segítséget! +18-as rész!

/Rob szemszöge/


Alighogy lefektettem az ágyra, lábait szorosan összekulcsolta a derekam körül, és elkezdett vadabbul csókolni, én pedig viszonoztam. Közben pedig kezeivel elkezdett az alhasam tájékán kutatni, majd belenyúlt a bokszerembe, és megéreztem a kezeit lüktető férfiasságomon mire felnyögtem. A kezeit le fel mozgatta, miközben én szinte szétszakítottam rajta azt a falatnyi ruhadarabot, majd a kezeimmel végig simítottam egészen a csípőjéig majd vissza a mellére. Ott elidőztem egy kicsit, majd a bugyiát félrehúzva a lábai közé nyúltam mire egy hangosat sikított. Ujjaimat belemélyesztettem nőiességének középpontjába és elkezdtem a lassú kínzást, majd az orgazmus közeledtén a nyakamnál fogva húzott egy örjitő csókért. Amikor már a lélegzete egyenletessé vált, Kristen hirtelen felült, és a vállaimnál fogva tolt el magától, amit képtelen voltam felfogni, hogy miért teszi, de megértettem, amit akar ugyanis ledöntött az ágyra, így most ő volt felül, majd keresztben rám ült, és elkezdte ringatni a csípőjét. A fejét lehajtotta a mellkasomra, és csókokkal hintette be a testemet. Lefele haladva a csípőmnél hirtelen megállt, és beleharapott a bőrömbe, amitől egy hangos nyögés hagyta el a számat. Majd lerángatta rólam a bokszert, és magáról a bugyit, aztán visszamászott az ágyra, fölém helyezkedett és magába vezette lüktető férfiasságomat. Amikor a testünk összekapcsolódott, csodálatos érzés volt. A kezeimet a csípőjére helyeztem, majd Kristen végül elkezdett mozogni. Én nem bírtam elviselni ezt a lassú tempót, ezért magam alá fordítottam, és elkezdtem gyorsabban mozogni benne, miközben ő erősen kapaszkodott a lepedőbe, majdhogynem szétszakítva apró kezeivel. Én pedig tovább hajszoltam magunkat a gyönyör felé, Kristen érte el hamarabb, mert egy pillanat múlva teste nagyívben hajlott egyet,és kéjes nyögés jött ki ajkai közül, kezit pedig hátamra téve ölelt magához. Hamarosan követtem énis, majd éreztem, hogy Kristen fáradtan dől vissza az ágyra, én pedig hogy ne nyomjam össze, lefordultam róla, de egyből húztam magammal, hogy testünk ne kapcsolódjon szét. Ő pedig ráhajtotta a fejét mellkasomra, és közben gyorsan kapkodta a levegőt. Én pedig már nagyjából kezdtem lenyugodni. Felemelte fejét, nyomott egy csókot a számra, majd leszállt rólam, és elindult ki a nappali felé. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Talán mégsem voltam elég jó? Ezt nem értem. Felhúztam a boxerem, és kimentem utána, de nem volt sehol. Ekkor megláttam, hogy az erkélyajtó nyitva volt. Kimentem, és Kristen ott ált a korlátnál, háttal nekem. Én pedig odamentem hozzá, és hátulról megöleltem. Éppen cigizett, közben felém fordult, és arcát a mellkasomba fúrta. -Jól vagy?-kérdeztem
-Persze, nagyon jól. Sosem éreztem még magam ennyire jól.....senkivel-mondta.
-Ennek örülök, mondd, nem fázol itt kint?
-De, egy kicsit.-majd pedig még közelebb bújt hozzám, én pedig még szorosabban öleltem magamhoz. Jó érzés volt a karjaim közt tartani törékeny testét, és ahogy itt tartottam a kezeim között, megfogadtam magamban, hogy nem tudom hogyan, de akárhogyis megvédem őt mindentől, amitől csak lehet. Elszívta a cigijét, majd visszahúzott magával be a lakásba.

2010. július 15., csütörtök

Díj

Skyn-emtől kaptam egyik nap egy díjat. Nagyon szépen köszönöm!! (L)


6 dolog magamról: :)
1.twilight saga mániás vagyok
2.szeretek olvasni, mindenfélét, mostanában leginkább fanficeket
3.szeretnék egyszer legalább eljutni Amerikába, Robstenékhez XP
4.mindenféle zenét szeretek, kivéve a komolyt :)
5.imádom a nyarat
6.nem tudok 6.at írni :$ :D
akiknek tovább küldöm a díjat: beLLs-KStew Snooki Angyalka

2010. július 12., hétfő

2.fejezet-Nem várt meglepetés

Sziasztok! Meg is hoztam a következő fejezetet :) Köszönöm a komikat! (L) De nem is húzom az időtöket! Jó olvasást.
Puszi, Bella

/Rob szemszöge/

Kiléptem az ajtón, és leintettem közben egy taxit. Megmondtam a címet, és már száguldottunk is hazafelé. Mikor megérkeztünk, oda adtam a pénzt. Beléptem a házba, ledobtam a kabátomat a kanapéra, és elindultam a fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá, és nyomattam magamra a majdnem hideg vizet, hogy végre kitisztuljon a fejem. Felvettem a szárítón talált boxert, és elmentem lefeküdni. Egész éjjel csak Ő járt a fejemben, nem is bírtam aludni. Ezelőtt soha nem éreztem ilyesmit. Reméltem, hogy még találkozom vele! Muszály! Éjjel a csengő hangjára ébredtem. Nagynehezen kikeltem az ágyból, és kitámolyogtam az ajtóig. Kinyitottam, és azt hittem, nem látok jól. Ugyanis Kristen állt az ajtóban. Megtörölgettem a szemem, hátha csak álom, de még mindig ott állt, és megszólalt.
-Szia! Bejöhetek? Ugyanis hoztam neked valamit-mondta
-Igen, persze, bocsi, csak még félálomban vagyok.
-Semmi baj.
Beengedtem, lesegítettem a kabátját, és bevezettem a nappaliba. Még mindig az a fekete miniruha volt rajta. Biztos a bárból jött ide, dehát honnan tudta a címem? És hozott is nekem valamit. De mit? Na de mindegy, úgy is mindjárt kiderűl. Leültünk a kanapéra.
-Azt mondtad, hoztál nekem valamit. Mégis mit? És honnan tudtad, hogy hol lakom?-árasztottam el a kérdésekkel.
-Igen, ugyanis ott hagytad a bárban a pénztárcád az asztalon. És gondoltam, hogy van benne lakcímkártya, vagy valami, és azon volt a címed. És elhoztam neked, mert gondoltam, hogy reggel keresnéd, és én akkor meg nem értem volna rá, hogy elhozzam neked. Szóval remélem hogy nem haragszol, hogy így rád törtem az éj kellős közepén.
-Nem, dehogyis!!! Köszönöm, hogy elhoztad nekem. Más gondolom már rég kidobta volna valahová, miután kivette belőle a lényeget.
-Ugyan, nem tesz semmit. Na de én megyek is, mert már nagyon késő van.
Mi? Hogy elmegy? Na ne!!
-Ne menj, kérlek!!-mondtam neki
-Mi??
-Kérlek, ne menj el!-és érhetőbb célzást adtam rá. Közelebb húzódtam hozzá, és a nyakához nyúlva megpróbáltam közelebb húzni magamhoz. Ő pedig értetlenűl nézett rám, de nem tolt el. Így tovább merészkedtem, míg végül sikerűlt ajkaimat az övéire tapasztani. Még most sem tolt el, sőt, ő még közelebb húzott magához, és visszacsókolt. Hirtelen pedig az ölembe kaptam, és bementem vele a hálószobába, és lefektettem az ágyra...

2010. július 10., szombat

1.fejezet-A találkozás

Sziasztok! Itt lennék az legelső fejezettel. Nem lett annyira hosszú, de szerintem indításnak megfelel. Ez az első fanfictionom eddig, és szeretnék nektek valami újat mutatni, remélem sikerül! Jó olvasást.
Puszi, Bella

http://www.celebrity-gossip.net/images/events2/eclipse-party-8159-4.JPG

/Rob szemszög/
Ma volt a forgatás utolsó napja, és a többiekkel megbeszéltük, hogy este elmegyünk együtt bulizni a Palm Trees nevű bárba. Még volt 3 órám. Bedőltem az ágyba, mert kimerítő nap volt a mai. És elis aludtam. Nem tudom, mennyit aludhattam, de a telefon csörgésére ébredtem fel. Jackson volt az.
-Mit akarsz?-szóltam bele nem annyira kedvesen a telefonba, utálom, ha alvás közben csörögnek rám, de Jackson nem szívta mellre.
-Oh, semmi különöset, csakmár vagy háromnegyed órája itt kellene lenned a bulin, de am semmit.ááá
-Jézusom, teljesen kiment a fejemből, azonnal indulok is, csak rendbeszedem magam, és megyek!-mondtam
-Rendben, várunk rád!!-azzal letette.
Azonnal kikeltem az ágyból, kivettem a szekrényből egy fekete farmert és egy fekete V vágású pólót, és elindultam. Kint leintettem egy taxit, és a sofőrnek elmondtam, hogy hová vigyen. A taxi végül elért a címhez, odaadtam neki a pénzt, kiszálltam, és bementem a bárba.
A többiek már ott ültek az asztalnál. Látszatra már biztosan lehajtottak pár kört, és hogy én se legyek lemaradva, rendeltem még 2 kört, a többieknek is. Miután kihozták, leis hajtottuk mindet egyből. Kezdett végre beindulni a buli. Ashley és Nikki hozták a formájukat, mint mindig. A táncparkett közepén táncoltak, egymáshoz elég közel. Végül Jackson és Kellan is csatlakozott hozzájuk. Én pedig ott maradtam egyedűl az asztalnál. Mivel kezdett unalmassá válni a buli, felálltam az asztaltól, kifizettem a számlát, és elindultam az ajtó felé. Nyitottam ki az ajtót, de hirtelen éreztem, hogy valaminek neki csapódik. Kiléptem az ajtón, és egy barna hajú lány feküdt a földön. Azonnal odarohantam hozzá, megnézni, hogy jól van-e. Szerencsére nem ájult el. Felsegítettem a földről, ő pedig még mindig szédült egy kicsit, így ha nem fogom, újra elesett volna.
-Nagyon sajnálom. Nem láttam, hogy van valaki az ajtó előtt. Jól vagy?-kérdeztem kétségbeesve.
-Igen, köszönöm. És semmi baj, megesik az ilyesmi. Kristen Stewart vagyok-nyújtott kezet.
-Robert Pattinson.-és kezet fogtam vele
-Örülök, hogy találkoztunk, méghogyha így is.
-Énis. Meghívhatlak egy italra kárpótlásul az előbbi balesetért?
-Nem akarom rabolni az idődet, hiszen már indultál.
-Ugyan, ráérek, csak már nagy volt bent az unalom. A többiek mind leléptek táncolni. Ezért indultam csak.
-Rendben, akkor miért ne? Elfogadom a meghívást!
-Kinyitottam az ajtót, és bementünk. Egyből a pult felé vettük az irányt, és kérdeztem, hogy mit kér.
-Egy sör jó lesz. Köszönöm.
-Rendben, akkor két sör lesz-mondtam a pultosnak.
Megkaptuk a két sört, és elindultunk az egyik üres asztalhoz, és leültünk. Közben figyeltem. Nagyon szép volt. Ahogy a barna haja leomlott a vállára. Egy fekete félvállpántos ruha volt rajta, és alig ért combközépig. Nagyon csinos. Hű! Valami megfogott ebben a lányban. De hisz még csak most "ismertem" meg. Nem tudom mi van velem. Biztos csak a pia teszi! Megittuk a sört, és én elköszöntem.
-Szia. Ne haragudj, de ideje mennem-mondtam
-Szia. Örülök, hogy találkoztunk!-mondta. Olyan szép hangja volt.
-Én is viszont!
És kimentem az ajtón, mostmár végre zökkenőmentesen.