Főoldal

2010. szeptember 19., vasárnap

12.fejezet

Sziasztok!
Megis hoztam a következő fejezetet! Bocsánat a sok kimaradásért, de nem tudtam géphez jönni, meg sokáig tartott, míg összehoztam a fejit :$ Na de nem húzom ezzel az időt, olvassatok. Meg esetleg hagyhatnátok 1-2 komit is :)
jó olvasást: Bella
/Rob szemszög/

-Nem megyünk mi is táncolni a lányokkal?
-De, menjünk, de ők négyen vannak, mi meg csak hárman!
-Én elbírok két csajjal is-mondta Kellan hatalmas vigyorral a képén
-Jól van, te nőcsábász, tőlem-mondtam
Azzal elindultunk a csajok felé.
Mind a négyen háttal álltak nekünk, így mind a négyen meglepődtek, amikor megjelentünk. Kellan ahogy mondta, megcélozta Nikkit és Lizzyt, Jackson Ashley-t, én pedig Kristen-t. átöleltem hátulról, és apró csókokkal hintettem be a nyakát, miközben testünk ütemesen mozgott a zenére. Éreztem, ahogy egy egy csóknál és érintésemnél megremeg a teste. Fejét nekidöntötte mellkasomnak, és úgy táncoltunk tovább.
-Nem ülünk le egy kicsit? Már elfáradtam.
-De, gyere. Ülj le, addig én hozok inni. Mit kérsz?
-Rád bízom-mosolygott rám
-Rendben
Odasétáltam a pulthoz, és kértek Krisnek egy "Sex on the beach" koktélt. <---(szofii XDD), magamnak pedig egy sört. Visszamentem a boxhoz, Kristen még mindig egyedül ült ott. Gyorsan leültem mellé, és odaadtam neki a koktélt.
-Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?
-Nem tudom, megérzés-vigyorogtam
-Akkor jó a megérzésed-mosolyodott el ő is
-Ha ezt megittuk-mutattam a sörömre és a koktélra-hazamehetnénk bepótolni azt a meglepetést!!
-Baszki Pattinson, neked mindig csak egy dolgon jár az eszed!! Na de nem bánom, menjünk!
-És mit mondunk a többieknek?-kérdezte Kristen
-Nézz rájuk, azt sem tudják már magukról, hogy kicsodák 
-Hát ezt te sem mondhatod el már magadról!- mondta Kris, miközben rám mutatott.
-Ugyan már, csak 1-2 pohárka volt anyuci!! -mondtam
-Na persze! Na induljunk haza, mielőtt még valami olyasmit csinálunk itt, amit nem kéne-azzal Kris leemelte a kezeimet a melleiről.
Elindultunk kifelé az ajtón, leintettünk egy taxit, és ahogy kiszálltunk a kocsiból, kedvesemet máris húztam az ajtó felé. Akartam Őt! Most! Ajkaimat rátapasztottam övéire, és úgy mentünk az ajtóig.
-Héj-héj! Azért megvárhatnád, amíg bejutunk a házba! Még mindig nem akarok közönséget!-mondta Kris
-Jólvan-jólvan! De már iszonyatósan kívánlak téged!- közben ajkaim nem eresztették az övét.
-Hidd el, hogy énis, de a ház falain belűl!
-Végre beértünk, felkaptam kedvesem, és felrohantam vele a hálóba. Kezeim már ruháját gombolták, ő pedig a nadrágom övét feszegette. Lesimítottam válláról a selymes anyagot. Melltartót nem viselt, így azzal nem kellett bajlódnom. Ő még mindig nem boldogult, így egy pillanatra lemásztam az ágyról, és ledobtam magamról a ruhát. Egy szál boxerben másztam vissza mellé az ágyra. Eldöntöttem az ágyon, és számmal mellbimbóit izgattam kőkeményre, majd pedig lefelé apró puszikkal borítottam be a hasát, majd lejjebb érve lehúztam róla a ruhát, miközben megemelte a csípőjét segítségképpen. Ellenőrzésképpen odanyúltán szerelmem vágyainak középpontjához, és még a vékony bugyin keresztűl is lehetett érzékelni a belőle áradó meleget, és hogy már eléggé kíván engem. Kezeivel fejem után kapott, és ajkaihoz húzta. Édesen forró csókban részesített, majd lehúzta rólam a boxert, és kezébe vette már kőkeményre merevedett férfiasságomat, majd kezét fel-le kezdte mozgatni rajta. 2 másodperc után elis mentem, majd még 3 ilyen alkalommal jutattott fel a csúcsra. Eszméletlen, hogy ez a nő miket tud kiváltani belőlem. Hirtelen kirántottam férfiasságom kezei közül, majd félrehúzva alsóját hatoltam bele, és fúródtam tövig belé. Gyors lökésekkel röpítettem magunkat a végső beteljesülés felé, ami nem is olyan soká elis érkezett, de nem álltam meg. További lökésekkel hajtottam kedvesemet, miközben ő az ágyrácsba kapaszkodott, és sikolyaitól volt hangos a szoba. Együtt léptünk be újra a gyönyörök kapuján, miután szerelmem teste ernyedten omlott az ágyra. Átfordultam a hátamra, és mellkasomra húztam, és a takaróval betakartam magunkat.
-Szeretlek-mondta Kris.
-Énis téged, mindennél jobban!
Majd hallottam egyenletes szuszogását, és ezt hallgatva nyomott el engem is az álom.
Reggel, mikor felébredtem, kedvesem ugyanolyan édesen feküdt a mellkasmon, mint ahogy éjjel elaludt. Ahogy ránéztem, félelem fogott el. Mégpedig amiatt, hogy itt kell hagynom őt. Majdnem 2 hónapra. Ugyanis az új fim, amit forgatni fogunk, New York-ban lesz. És nem tudom, hogy mondjam el ezt Kristen-nek. Már előre tudom, hogy nem fog ennek örülni. Énsem örülök neki. De muszáj volt elfogadnom a felkérést. Reggeli gondolkodásmenetemből Kristen rázott ki.
-Jó reggelt-mondta, majd reggeli ébresztőcsókomat megis kaptam.
-Jó reggelt-mondtam, közben végigsimítottam karján.
-Mi a baj?-na úgy látszik elég nehezen tudom titkolni, hogy nem stimmel valami.
-Hát, van valami, amit szeretnék elmondani. És tudom, hogy nem fogsz neki örülni.
-Mondd, ne kímélj.-mondta zavart hangon Kristen
-Hát az van, hogy......hogy...-nem tudtam, hogy mondjam el
-Szóval hogy szerepet kaptam egy filmben.
-Rob, hiszen ez nagyszerű. És mértne örülnék neki?-kérdezte Kristen boldogan.
-Itt jön a bökkenő. 2 hónapra New Yorkba kell mennem, mert ott lesz a forgatás.
Kristen arcáról lehervadt a mosoly.
-Én nem fogok kibírni nélküled 2 hónapot. Már ha csak 1 percre vagy távol tőlem, az is sok. Nemhogy 2 hónap.
-Hidd el, hogy én sem! Nem tudom, mi lesz így.
-Veled megyek! Persze csak ha szeretnéd.-mondta Kris lelkesen, aminek én csak örülni tudtam
-Ennek örülnék a legjobban. Ha nem kéne itt hagynom téged. De mi lesz a családoddal?
-Nem örökre megyek el! Kibírják!! Mikor indulunk?
-Vasárnap éjjel.-mondtam
-Remek, addig mindent eltudunk intézni!
-Annyira örülök ennek! Nem bírtam volna ki azt a 2 hónapot egyedül!-mondtam immár boldogan, hogy ezt a problémát letudtam

2010. szeptember 15., szerda

11.fejezet

Sziasztok! na itt is vagyok a következő fejivel!! :) Jó olvasást!
puszi: Bella
(Twi cast+Kris, csak hosszú barna hajjal)

/Rob szemszög/
Kristen-t gyorsan hazavittük, mert még átakart öltözni a "buli" előtt. Amíg bement, mi kint vártuk őt a kocsiban.
-Mi van közted, és Kristen között?-kérdezte Lizzy
-Hát, még én magam sem tudom, de azt igen, hogy nagyon szeretem, és nagy fájdalmat okozna a hiánya.
-Értem. Örülök, hogy végre találtál valakit öcsi.
-Énis örülök. Remélem ez most Kristen-el tartósabb kapcsolat lesz.
-Én örülnék neki. Nagyon megkedveltem Kristen-t, már ennyi idő alatt is.
-Igen, énis már az első pillanat óta kedvelem, mióta megismertem. Egyszerűen elbűvölt.
-Na, akkor te most tényleg nagyon szerelmes vagy.
-Hát az, nagyon! De fejezzük be, mert jön Kristen.
Ezt szeretem nagyon Lizzybe, hogy mindent egyszerűen meglehet beszélni vele. Nyílt az ajtó, és Kristen lépett ki rajta. Amikor megláttam, azthittem, most azonnal kiszállok a kocsiból, és azonnal elcipelem az ágyba, ha nem lett volna itt Lizzy, megtettem volna. Észveszejtően nézett ki. Egy miniszoknya, és egy mélyen dekoltált póló volt rajta. Kiszálltam, hogy kinyissam neki a kocsiajtót.
-Megakarsz őrjíteni teljesen?-suttogtam a fülébe
-Az a célom-mosolygott
Beszállt, és már hajtottunk is a bár felé. Kinyitottam a lányoknak az ajtót, és elindultunk befelé. Odamentünk a pulthoz, és kértünk 3 üveg sört, és elmentünk az egyik boxba. Közben Lizzy egyfolytában Kristen-nel beszélgetett, kérdezgette, stb. Később pedig hirtelen megjelentek Jackson-ék, és egyenesen idejöttek, miután megláttak minket.
-Csá haver!-köszöntek mindannyian
-Sziasztok, hát ti?-kérdeztem
-Csak lejöttünk inni egyet. Hívtunk téged is, de nem vetted fel, de már értem, hogy miért XD
Bemutatnád nekünk a két csinos hölgyet?
-Umm, persze :) Ő itt a nővérem, Lizzy, és ő pedig Kristen, a barátnőm.-Barátnőm, de jó volt kimondani ezt a szót.
-Hű, a magányos farkas végre barátnőt talált??-kérdezte kellan
-Igen, végre. nem úgy mint te, aki minden reggel mással ébred. Egyébként ő itt Jackson, Kellan, Ashley, és Nikki. Velük forgattam együtt a filmet.
-Örülök, hogy találkoztunk-mondta Kristen
-Mi is :)
-Gyertek, üljetek le. Kérjetek valamit, én állom!
-Hát öhm, jöhet a szokásos-kiáltottál kórusban!
Intettem a pincérlánynak, aki idejött, és felis vette a rendelést. Nekünk a második kör jött, Jacksonéknak az első. Eközben Nikki-ék elrángatták Kristen-t, és Lizzy-t táncolni, bár kedvesem nem nagyon akart menni, de azért elment. Így mi maradtunk csak a srácokkal.
-Iszonyatosan jó csaj ez a Kristen. Szerencsés vagy ám haver.
-Tudom, Kristen csodálatos.
-Hát az biztos.

nah ennyi van csak mára. vasárnap jön a következő!! addig is legyetek rosszak XD ♥

2010. szeptember 12., vasárnap

10.fejezet- A meglepetés

Sziasztok! Na most időben hozom is nektek a kövi fejit! (: ez most csak egy lightos feji, khm+mindenféle dolgok nélkül :( :) De jó olvasást!
Puszi, Bella
/Rob szemszög/

Telt, és telt az idő, de Kristen még sehol nem volt. Felhívtam, hátha telefonon elérem, de nem vette fel. Kedztem már kissé ideges lenni, hogy hol lehet már ennyi ideig. Közben már 2 üveg sört is megittam, mikor megszólalt a csengő! 1 másodperc alatt értem el a bejárati ajtóhoz, és azonnal kinyitottam. Kristen állt az ajtóban, aki belépett, én pedig azonnal karjaimba zártam! Hiányzott már a közelsége.
-Úgy örülök, hogy itt vagy végre!
-Hidd el énis!
-Gyere be, és várj meg itt a nappaliba!
-Rendben!
Gyorsan berohantam a a hálóba, és az öngyújtóval meggyújtottam az összes gyertyát! Szerencsre Kristen nem jött utánam. Kimentem a nappaliba, aztán a konyhába, és a szekrényből elővettem 2 pezsgőspoharat, a hűtőből pedig a pezsgőt, majd kimentem a nappaliba, és letettem az asztalra, s végül kihoztam a gyümölcsös tálat is, amit Kristennek csináltam. Amikor ránéztem, láttam rajta, hogy próbálna valamit mondani, de nem szólalt meg.
-Mi a baj?
-Semmi, csak nem tudok szóhoz jutni, amiatt, amit itt csinálsz nekem!
Kinyujtottam érte a kezem, és felhúztam magamhoz, majd számat rátapasztottam ajkaira.
-Ez az előbb elmaradt!
Elengedtem, majd mindketten leültünk a kanapéra. Én kinyitottam a pezsgőt, és töltöttem mindkettőnknek.
-Gyere!-majd megfogtam Kristen kezét, és a gyömölcsös tálat, és elindultunk a háló felé
Mikor beléptünk a szobába, hátranéztem, és Kristen a szája elé kapta a kezét.
-Úristen....ez....ez...gyönyörű!!!!
-Csak neked csináltam!!
-Köszönöm!!-majd hátulról átkarolt, és szorosan hozzám bújt.
Megfordultam, hogy a karjaimba tudjam zárni, de könnycseppet láttam lecsordulni az arcáról. Apró kis puszikkal lecsókoltam az arcáról a könycseppeket, és szorosan magamhoz húztam.
-Ilyet még senki nem csinált nekem-mondta szipogva, miközben arcát mellkasomba temette.-Annyira gyönyörű!
-Neked bármit szívesen megcsinálok, főleg ha tudom, hogy boldoggá tesz!!!

/Kristen szemszög/
Olyan gyönyörű volt, hogy ilyet még senki nem csinált nekem. Az ágya elé a gyertyákból kivolt rakva egy nagy szív, a közepén pedig egy K betű, vagyis a nevem kezdőbetűje. Még közelebb húztam magamhoz, és karjaimat a nyakára tettem, és úgy húztam közelebb a fejét egy csókra. Kezdtünk egyre jobban belemelegedni, Rob pedig a fenekem alá nyúlva emelt fel, én pedig a derekára kulcsoltam a lában! Kezeivel már a pólóm alatt babrált, mikor megszólalt a csengő. Ijedten rebbentünk szét, Rob letett, én megigazítottam a ruhámat, Rob kiment az ajtóhoz, én pedig a hálóban maradtam, hogy ne vegyen észre, bárki jött is.

/Rob szemszöge/
Kimentem, hogy kinyissam az ajtót. Még megsem tudtam nézni rendesen, hogy ki az, mert egyből a nyakamba vetette magát!!
-Rob, úristen! De örülök, hogy látlak, és itthon találtalak.
-Lizzy!-öleltem magamhoz nővéremet.-Te?? Hogyhogy itt?
-A zenekarral itt fogunk koncertezni LA-ben, és gondoltam, ha már itt vagyok, meglátogatlak!
-És miért nem szoltál előre, kimentem volna eléd a repülőtérre!
-Mert meglepetésnek szántam.
-Értem, na gyere, ülj le, kérsz valamit inni?
-Nem köszönöm!
-Szeretnék valakit bemutatni.-mondtam
-Kristen, gyere ki kérlek!
Kinyilt a hálószoba ajtaja, és Kristen lépett ki rajta.
-Gyere ide kérlek!
-Lizzy, ő itt Kristen!
-Szia, Kristen Stewart vagyok!-mondta Kris Lizzynek
-Szia, én Lizzy, Rob nővére.
-Nem is mondta, hogy van nővére.
-Ejnye Rob, milyen testvér vagy te? XD
-Van neki bizony, én, meg van még egy. Ugye, Claudia?
-Fogdd be Lizzy!!
-Milyen Claudia?
-Nem érdekes. Lizzy csak hülyül!
-De, mondd már el!!
-NEM! És nem vitatkozom erről!
-Jól van, ne is mondj nekem semmit Pattinson!
-Ne haragudj Kristen, de tényleg. Iszonyú nagy hülyeség!
-Jólvan, de egyszer úgyis kiszedem belőled!!
-Menjünk le inkább a bárba, ott lesz állítolag néhány haver is, Kristent szívesen bemutatnám nekik úgyis-mondtam
-Menjünk!
-Ne haragudj, hogy ez most félbeszakadt, pedig tökéletesre akartam!-suttogtam Kristen fülébe.
-Majd bepótoljuk!-mosolyodott el!

na most csak ennyi lett, és tudom, hogy ez NEM LETT JÓ feji, de ma nem jött jobb =/ :( SORRY