21.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet! Köszönöm a komizóknak, hogy írtak komit (L) :) És a névtelenek, nincs bajom azzal, hogy úgy írtok, de ha nem lenne baj, írhatnátok legalább egy nevet a komi végére :$ :) De ha nem, nem. Nem haragszom meg. Csak 1 aprócska kérés.  Jó olvasást!

Puszi, Bella

Kristen szemszög:

Reggel, vagyis inkább még hajnalban, mikor felébredtem, Rob még ott aludt mellettem. Nem akartam felébreszteni, hanem a hasamon lévő kezemmel elkezdtem simogatni a hasam. Most, hogy már tudtam, hogy egy piciny élet növekszik ott bennem, a szerelmünk gyümölcse, ami most már egy erős kötelék lesz köztünk, reméltem, hogy most már nem lesz semmi gond és baj. Örültem, hogy végre elmondtam Rob-nak, és a félelmeimmel ellentétben örültem Rob reakciójának. Más fiatal férfi ellentétben Rob-al az első adandó alkalommal lelépett volna. De ő tényleg szeret. És én is őt. Még elmerengtem pár dolgon, mígnem újra elnyomott az álom. Álmodtam is.

* * *

Egy csodálatos szobában feküdtem, de egyedül voltam. Ismeretlen volt a hely, még sosem jártam itt ezelőtt. De amikor megmozdultam, nem bírtam felemelni se a karjaimat, se a lábaimat. Oda voltam szíjazva az ágyhoz. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Mi történik velem? Kérdeztem magamban, mígnem egyszer nyílt az ajtó, és egy férfi és egy nő lépett be rajta. Volt a kezükben valami, de nem láttam rendesen. Egyre csak jöttek közelebb, és közelebb, mígnem megláttam egy injekciós tűt a kezükben. Remegni kezdtem. Az egyik meg is szólalt.

-Nem kell félni, nem bántjuk, csak a babáért jöttünk.-mondta a nő

-Ne, nee, csak a babámat ne-ordítottam, mikor végre megtaláltam a hangomat.

Majd felém hajoltam, és belém nyomták a tűt. És én pedig elájultam.

* * *

-NEEEE-sikítottam hangosan, és zihálva ültem fel az ágyon.

-Kristen, mi a baj?-kérdezte Rob, mert őt is felébresztettem az ordibálásommal.

-A baba-mondtam, és már a könnyek kezdtek el folyni lefelé az arcomról.

Rob szorosan magához ölelt, én pedig a karjaiba bújtam, de a zokogásom még mindig nem múlt el.

-Nincs semmi baj, csak álmodtad az egészet-próbált Rob csitítgatni, közben pedig a hátamat cirógatta.

-De olyan élethű volt, elakarták venni a babát-mondtam még mindig zokogva.

-Senki nem fogja elvenni....shhh- még szorosabban ölelt át, majd adott egy puszit a hajamba, és arcomról letörölte a még mindig folyamatosan hulló könnycseppeket.

Nagyon megrémültem. Ez az álom. Ha valami tényleg történik a picivel, abba én belehalok. Még mindig Rob karjaiban voltam, és már egy kicsit meg is nyugodtam.

Nem mertem visszaaludni, nem akartam, hogy folytatódjon az álom, vagy esetleg egy újabb rossz kezdődjön. Még nem volt teljesen reggel, így mondtam Rob-nak, hogy nyugodtan aludjon még. De természetes, mint mindig, most is ellenkezett.

-Te aludj még nyugodtan, én elleszek itt-mondtam

-Nem vagyok már álmos-mondta Rob

-Hát akkor mit csináljunk? Még korán van felkelni-mondtam

-Nem tudom. De elkell szomorítsalak, hogy holnap reggel visszakell indulnunk New York-ba. Hogy lesz így megoldva a 2 hónap alatt, hogy nőgyógyászhoz tudj járni.

-Ezen még én sem gondolkodtam, de addig biztosan találunk valakit ott. Majd beszélek a nőgyógyászommal.

Semmi kedvem nem volt visszamenni New Yorkba. De nem akartam Rob nélkül maradni.

-Tudom, hogy nem szeretnél visszajönni, megértem, de nem szeretnélek pont most egyedül hagyni-mondta Rob-úgy látszik, hangosan gondolkodtam.

-Nem baj, elleszek majd ott. Ne aggódj.

Majd Rob egy apró csókot nyomott a fejem búbjára. Én pedig felé fordítottam arcomat, hogy a számra is kaphassak. Meg is kaptam egyből. Már csak azt vettem észre, hogy a mellkasán fekszem teljesen, és már a póló is lekerült rólam. Ajkaival már nyakamat szívogatta, én pedig mellkasán simítottam végig. Hirtelen átfordult, így ő került fölülre. Lassan haladt lefelé, melleimet kényeztette ajkaival, majd miután kőkeményre szívogatta mellbimbóimat, a hasamra tért át, amit rengetegszer hintett be csókjaival. Ujjait már bugyim szegélyénél éreztem, vagyis a boxerénél, amit ő adott rám tegnap este. Egy pillanat alatt távolította el rólam, és máris magamban éreztem ujjait. Egy hangos nyögés hagyta el a számat. Egyre gyorsabban kezdte el mozgatni bennem, mígnem elemi erővel söpört végig rajtam az orgazmus hulláma.

Rob szemszöge:

Éreztem, ahogy Kristen teste vonaglik alattam, és vágytól elsötétült szemekkel figyeltem, ahogy kezével elkezdte izgatni magát közbe, és hallgattam apró sikolyait. Lábai közé feküdtem, hogy ízlelni is tudjam vágyainak középpontját. Eltüntettem benne nyelvemet, amiért ismét egy nyögést kaptam válaszul, és körmeivel hátamat karmolászta. Már elég régóta megkeményedtem odalent, így felemelkedtem, Kris pedig nyakamat megragadva húzott oda magához egy csókra. Eltávolítottam magamról a boxert, és magamra húztam. Lassan kezdtem el mozogni benne, de neki ez nem volt megfelelő, ezért fenekemhez nyúlva ösztönzött gyorsabb mozgásra. Lehajoltam hozzá egy csókért, őt pedig épp abban a őillanatban érte el a gyönyör, így a számba harapott egy kissé, de nem fájt. Nyelve vadul hívta táncba az enyémet, ütemes ritmusban maradva mozgásunkkal. Egy utolsó lökéssel magam is elértem a mennyországot, majd pedig kihúzodtam Kristenből, és a hátamra feküdtem. Így egymás mellett feküdtünk. Hallottam, hogy Kris még elég szaggatottan veszi a levegőt. Én magam sem panaszkodhattam. Kimondhatatlanul boldog voltam. És ezt mind neki köszönhetem. Már az, hogy itt van mellettem, boldoggá tesz. Az egész lénye. És most, hogy már tudom, a közös gyermekünket hordja a szíve alatt, mégjobban. Nem sok kedvem volt visszamenni New York-ba. Megfogadtam, hogy legközelebb csak akkor vállalok el egy filmszerepet, ha tényleg látom, hogy ez jó. A többi nem érdekel. Már ez se érdekelt. De már nem szállhattam ki.

-Szeretném, ha elkísérnél majd a forgatásokra is. Így legalább látni fogod, hogy mi is zajlik. És legalább addig se hagylak magadra, és a közelemben leszel.-mondtam

-Rendben, de mondtam már, hogy nem szeretnék találkozni azzal a nővel-mondta Kris szomorúan.

-Semmi okod az aggodalomra, ha meg találkozol is, ne foglalkozz vele. Én csak téged szeretlek, és senki nem fog elvenni tőled. Ígérem.

-Remélem is.-mondta Kris

-Ideje lenne felkelni.-mondtam, bár nem sok kedvem volt hozzá

-Hát nem ártana már. Mennyi az idő?

Ránéztem a falon lévő órára, ami bizony már 9 órát mutatott.

-Úgy látom, kicsit elhúztuk az időt-harapta be ajkait Kristen, majd fülig pirult.

-Imádom, amikor elpirulsz-mondtam vigyorogva.

Majd fogta Kristen, és arcát belefúrta a párnába.

-Olyan leszek, mint egy kövér disznó.

-Dehogy leszel. És különben is, én akárhogyan szeretnélek téged.

-Kívános leszek, és csak enni enni és enni fogok egyfolytában-mondta lebiggyesztett szájjal kedvesem.

-És az egyáltalán nem baj. Vicces lesz nézni, ahogy óvatosan lopakodva kijársz majd a konyhába, hogy sunyiban nassolhass.

-Menj a francba Pattinson!!

Azzal Kris fogta magát, felállt, és bement a fürdőszobába, és ahogy hallottam, még be is zárta. Én pedig fölkeltem, és odamentem az ajtóhoz.

-Ugyan már Kristen, tudod, hogy csak vicceltem. Ne haragudj. Nyisd ki az ajtót.-kértem

-Hagyj békén!-mondta mérges hangon

-Kérlek, Kristen! Nem gondoltam komolyan. Tudom, most megbántottalak, de nem szándékosan. Kérlek, nyisd ki az ajtót.

-Majd kinyitom, mondtam, hogy most hagyj békén.-mondta

Basszus, miért vagyok mindig ilyen hülye???? Átkoztam magam gondolatban. Fogtam magam, és kint a nappaliban talált cigis dobozzal, és egy üveg sörrel kivonultam az erkélyre. Mindig mindent elrontok. Mindig sikerül valahogy megbántanom. De hát nem is gondoltam komolyan. Csak jöjjön már ki onnan.

Kristen szemszög:

Megbántott ez a hülye. Nem tudom, hogy mostanában miért vagyok ilyen sértődős. Biztos a terhességgel jár. De akkor mi lesz hónapok múlva?! Belegondolni se mertem. De tudtam, ismertem azért már a terhességgel járó dolgokat. Egyre kívánósabb lesz az ember. Egyre többet és többet kíván. Hiába volt most még felhőtlen az örömöm, még mindig féltem. Nem szerettem volna úgy járni, mint évekkel ezelőtt. 15 voltam, amikor megismertem Mike-ot. Vele vesztettem el a szüzességem. De óvatlanok voltunk. Teherbe estem, ő pedig elhagyott. 3 héttel később pedig elveszettem a babát. A könnyek már folytak az arcomon. Ennél nagyobb csalódás nem érhetett volna az életben. Ezért is féltem elmondani Rob-nak. Féltem, hogy esetleg ő is elhagyna. De hogy is hasonlíthattam össze őt Mike-al. Nem is volt az szerelem, csak egy diákkori fellángolás. Erről nem is szerettem volna beszélni Robnak. Majd talán egyszer, valamikor. De nem szerettem volna a múltra gondolni. Most, hogy végre a szívem alatt hordom szerelmünk gyümölcsét, és tudom, hogy ő sose hagyna el, megnyugodtam. Még nem akartam kimenni. A könnyeim eközben kiapadtak. A földön ültem az ajtónak dőlve, és megköszöntem a sorsnak, hogy a sok rossz után az élet egy ilyen csodálatos férfival áldott meg. Akit tiszta szívből szeretek, és ő viszontszeret.